Pezseg a piac - ásványvíz körkép
2011. Május 11., 12:44, Utolsó módosítás: 12 hónapja
címkék: sajtómegjelenés
A fő trendekről, termékekről, akciókról és stratégiákról minden piaci szereplő adott információkat, a tervezett környezetvédelmi termékdíj emelésről pedig a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács elnöke beszélt.
A mentes vizek részaránya szépen, lassan nő
A kereskedelmi márkás termékek részaránya – a korábbi évek trendjeinek megfelelően – továbbra is emelkedik, a márkatermékek rovására. Többek közt ennek hatására még a piacvezető, legerősebb márkával rendelkező ásványvízgyártó is megjelent a kereskedelmi márkás termékek piacán. Emellett a mentes vizek részaránya is szépen növekedik – a nyugat-európai trendekhez lassan-lassan igazodva. A márkatermékek ára csökkent, az ízesített vizek értékesített volumenei pedig picit növekednek.
A fogyasztók választásakor – a válság hatására – az árak szerepe még jobban felértékelődött. Az egészségtudatosabb fogyasztás következménye pedig a mentes vizek részarányának növekedése. A diszkontok intenzív expanziója miatt az értékesítés ebben a csatornában nőtt említésre méltóan.
Mi májustól a legmodernebb technológiájú, új gépsorunkon is megkezdjük a termelést, amely 2 literes vizek gyártására is alkalmas. A Magyarvíz Kft. palettájára ezért felkerülnek a 2 literes Primavera és Mizse ásványvizek, melyeket 2011 májusától kínálunk.
Balog Zoltán , kereskedelmi igazgató, Magyarvíz Kft.
FORRÁS: PROGRESSZÍV MAGAZIN, a cikk további részéhez klikk ide
További hasonló bejegyzések:
A bizalomra épülő rendszer - interjú Balog Zoltánnal, cégünk kereskedelmi igazgatójával
Nálunk pezseg az élet, nem csak a víz
A legegészségesebb szomjoltó
Pótold a veszteséget!
Védd magad a kiszáradástól!
Egész évben tavasz
4 vizes kérdés
Éltető víz
Lajosmizse – a Magyarvíz Kft. Ásványvízüzeme
