HÍREK / ESEMÉNYEK

19
szeptember
2022


PRIMAVERA Balatonman triatlon Balatonfűzfő

A Balatonman triatlon versenysorozat történetét Balatonfűzfőn írtuk tovább együtt a szerezők és a Primavera. Hosszú évek után Balatonkeneséről elköltözve Fűzfőn találta meg a rendezvényt azt a méltő helyet, ahol a kerékpárosok, futók és úszók egyaránt kényelmesen elférnek.

"Mióta eszemet tudom, sportolok. 2006-ban futottam az első maratonomat,2010-re célul tűztem ki az irontáv teljesítését, amelyet a nagyatádi versenyen sikerült is megvalósítani. " - vallja a szervező, Zelcsényi Miklós, majd így folytatja.

"Nagyjából ezután döntöttem el, hogy egy olyan triatlonversenyt szeretnék szervezni, amelyen én is szívesen indulnék versenyzőként. Így született meg a Balatonman Triatlon Fesztivál gondolata, amelyet tettek követtek. Az első események  sikerei  visszaigazolták elképzeléseinket, megkérdőjelezhetetlenné tették a folytatást és újabb inspirációt nyújtottak a futóeseményeink megrendezéséhez. 2014-ben a füredi versenyünk mellett már Balatonkenesén is triatlont szerveztünk, a többi pedig – ahogy mondani szokták – történelem…"

A Primavera természetes ásványvíz pedig támogatja a pohármentes versenyeket, együtt gondolkodunk zöldben és zölden amellett, hogy frissítjük a versenyzőket, hiszen AZ IGAZI FRISSÍTÉS EGY POHÁZ VÍZZEL KEZDŐDIK.

Az esemény videot itt nézheted meg.