HÍREK / ESEMÉNYEK

10
április
2017


Az igazi frissítés egy pohár vízzel kezdődik - így volt ez a BIMUN-on is.


BIMUN program hivatalos frissítője a Primavera





A MUN (Model United Nations) betűszó olyan nemzetközi fórumot jelent, ahol a világ diákjai ENSZ delegáltakká válnak, hogy megvitathassák a nemzetközi élet legfontosabb eseményeit, modellezzék tehát az ENSZ munkáját.



A résztvevő diákok számára mindez egész éves tevékenységet jelent, hiszen a MUN klubon készülnek fel azokra a nemzetközi konferenciákra (évente négy alkalommal), ahová a legjobbak utazhatnak. Az év csúcspontja a hazai saját konferenciájuk, a BIMUN (Budapest International Model United Nations), melyet hatodik alkalommal rendeztek meg. Minden évben több mint 300 delegált érkezik hazánkba a világ több tucat országából az Eötvös József Gimnázium szervezése alatt álló rendezvényre.


A résztvevőknek (delegáltak és szervezők) több szempontból is hasznos az esemény: A program rendkívül sok haszonnal jár a résztvevők számára. Remek lehetőség az angol nyelv gyakorlására, a látókör tágítására, a kulturált vitatkozás elsajátítására, a megszerzett tudás gyakorlati alkalmazására, az együttdolgozás gyakorlására. Az utazásokat és konferencia megrendezését sok területen lehet támogatni.