HÍREK / ESEMÉNYEK

07
szeptember
2017


A rekord hőség rekord vízfogyasztást hozott

Sikeres első félév és ígéretes nyár


Az ACNielsen Piackutató Kft. felmérése* kimutatta, hogy a mennyiséget (azaz az eladott palackok számát) tekintve a hazai teljes ásványvízpiac az első félévben mindössze 2,4%-ot tudott növekedni az előző év azonos időszakához képest, addig a Magyarvíz annak négyszeresét, azaz 9,6%-os erősödést könyvelhetett el. Ennek legnagyobb részét a Mizse ásványvízmárka értékesítéséből származó 15,8%-os növekedés adta. „A szakértői felmérések szerint is a Magyarvíz és a Mizse brandje nőtt a legnagyobb mértékben a piacon, a tavalyi első félévhez viszonyítva. Az augusztusunk is ígéretes, eladási számaink jóval magasabbat mutatnak, mint az az elmúlt év utolsó nyári hónapjában volt. Az idei nyáron nem csak a hőmérsékleti, de az ásványvizeink fogyásának rekordjai is megdőltek” – mondta Balog Zoltán, a társaság kereskedelmi igazgatója. A Mizse, a Primavera és a Zafír magyar márkákat forgalmazó cég éves árbevétele 10 év alatt (2016-ra) több mint megháromszorozódott; tavaly 200 millió palackot értékesítettek, amelynek 7,5%-os növekedését várják év végére.


 


* Forrás: Nielsen Kiskereskedelmi Index – Teljes Magyarország, darab eladások az ásványvizek piacán a 2016. január-június és 2017. január-június közötti időszakra vonatkozó féléves adatok szerint, a Magyarvíz Kft. részére szállított adatok alapján.