HÍREK / ESEMÉNYEK

06
október
2021


A család vizse életünk részévé vált - már hivatalosan is

A MagyarBrands a kiváló magyar márkák versenye 2010 óta. A program kizárólag olyan magyar márkát értékel, amely Magyarországon született, vagy a létrejöttében-alapításában magyarok vettek részt.


A Szakmai Bizottság döntése alapján a MIZSE MAGYARBRANDS díjas, KIVÁLÓ MÁRKÁNAK számít, a hazai fogyasztói vezető márkák egyikének.


A program több mint egy évtizede díjazza a magyar vonatkozású márkák közül a legeredményesebbeket. Értékeli többek között, hogy mennyire érezzük magyarnak, mennyire kötődik az életünkhöz, az országhoz, értékeinkhez az adott márka.


A Program kiválasztási folyamata rendkívül komplex: egy márka pénzügyi adatok többszempontú vizsgálata, valamint fogyasztók és szakértők egyöntetű értékítélete alapján részesülhet ebben az elismerésben. A díj odaítélése számszerűsíthető kritériumok alapján történik, amelyet egy önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése egészít ki.


„A pandémia – az élet oly sok területéhez hasonlóan – a vásárlói elvárásokat is alaposan módosította. Az ismertség, a kedveltség, az ár mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az olyan értékek, mint a gondoskodás, a segítség, az együttérzés és a támogatás. Ez a tendencia a hazai márkák körében is jól érzékelhető: nem csak eladni, hanem adni, segíteni is akarnak. A márkák ma már nem csak a vevőhöz, hanem az Emberhez is szólnak. Az elismerő gratuláció ezért is jár a legjobbaknak.” Serényi János, a MagyarBrands program elnöke